A hangya

Az egész azzal kezdődött, hogy vettem egy szelet csokit. Még poénkodtunk is a kollégákkal, hogy a közelben lévő újságosnál nem hogy horror áron lehet csokit venni, de még választék sincs, és ár-érték arányban inkább választod a nagyobb és durvább szeletet, akkor jobban jársz. Igen, csoki-függő vagyok, ritkán ugyan, de akkor nagyon, szóval velem jött a csinos szelet, ebéd után egy órával, hogy legyen egy kis energia a nap végéig. Meg az íze kedvéért.

A kép illusztráció. (forrás: www.pixabay.com)

Tudod, az az érzés, amikor a csomagolás láttán összefolyik a nyál a szádban, harapsz egy jóízűt, közben matatsz a gépen, pakolsz az asztalon, a csomagolás csúszik lefelé, szépen kandikál az egész szelet édesség – és akkor megjelenik az asztalon egy hangya. Vélhetően meglepetten bámultam, hogy honnan került ide (rendezvényről jövök, esélyem sem volt fűben fetrengeni) – de hát a legjobb háztartásban is előfordul az ilyen. Aztán előkerült még egy hangya.

És akkor leesett. A hangya a csokiban van! Az első fél másodperces sokk után futás a szemetes felé, szép gusztustalanul kiköpni az egészet, fél szemmel vizslatva az ép darabot, közben hosszan imádkozni, hogy ugye nem ettem meg egy egész bolyt, gyomor fordul, biológia óra idézve (értsd a gyomorsav mindent – na jó, minden szerves dolgot – szétszed), öblögetés, fogmosás, több pohárnyi víz nyelése – hogy végre az élménytől és a képtől szabaduljak.

Aztán a szemét tanulmányozása: csomagolás nem lyukas, szavatosság rendben, a két meglepett hangya köröz a szemetesben (hálistennek csak ketten vannak). De valahogy odakerültek. (Értem én, hogy kutatások szerint egy emberi életben legalább 8 pókot megeszel – ugyan én ezt nem akarom elhinni, mert rettenetesen félek a pókoktól, de hangyákról nem volt szó. Közben hallom jóapámat, hogy na bumm, ettől nem lesz semmi bajod, de az élmény, egy életre (de legalább ma délutánra) eltántorít a további csokievéstől. (Ezentúl lehet másként kezelem majd a parizer-kérdést is, de most nem akarok rá gondolni.)

Szóval nem a hangyával van a baj. Nem a csomagolással. Nem a szavatolással. De az a csoki (egy jó márkájú csoki) jött valahonnan, egy gyárból, ahol élelmiszert állítanak elő. Tökmindegy hogyan keveredett bele (értsd mennyire régóta volt ott), de belekeveredett. Nekem meg elment a kedvem a tömegtermeléstől, ahogy az étteremben is el szokott, mert a szakácsnak-pincérnek is hullhat a haja, de szeretném, ha mégsem történne meg, hogy az én kajámba. És nem csak az enyémbe, máséba se.

Persze van tanulsága is az esetnek, azon túl, hogy bebizonyosodott, nincsen röntgen szemem. A mohóság néha büntetéssel jár. Az élelmiszergyártás tisztaságáról pedig nem is beszélek.

Ha tetszett a bejegyzés, gyere és csatlakozz a Facebook oldalamhoz, vagy iratkozz fel a hírlevélre. Mondd el a véleményedet, oszd meg a bejegyzést, ha tetszett a poszt, és olvasd el a többit is!