Meleg van. Ez nem azért írom, mert beszélek a virágoknak locsolás közben (amúgy is szoktam, a sütiknek is szüksége van szeretetre), hanem mert a napok óta hűségesen kitartó kánikula nem tágít, és bizony, lassan fejre megy. Meleg van.
Ott vannak például a posztok a közösségin, szerintem egy új őrület van születőben (fotózd a hőmérőt az ablakban, megmondom ki vagy), amíg mindenki egymásra licitál, mennyire nem bírja a hőséget, vagy amíg összevissza posztolja a nyaralós képeit – ő bizony izzad a melegben, csak kicsit másképp.
Azt viszont le kell szögezni, a jelen napok időjárása minden, csak nem kedvező. A gondolkodó embernek. (A többinek nagyjából úgyis mindegy.) Félelmetes, ahogy napközben egyre inkább lelassulnak, egyre nehezebben koncentrálnak, egyre dühösebbek. Fokról fokra nehezebben viselik a vidáman kacagó napsugárzást, a szikrázóan kék eget, a meleget.
A légkondicionált boltokban, irodákban dolgozók összehasonlíthatatlanul jobb arányban hozzák ezeken a napokon is a mosolygós, kedves formájukat, mint a naphosszat saját levükben fővők, akik más alternatíva híján a másikon próbálják levezetni a pórusaikból áradó hőséget.
Ott van például a vasúti jegypénztárban dolgozó fiatal kollegina, aki a hűtött helyiségben 15 perce óriási elánnal, de főleg artikulálva próbálja bekiabálni a vele szemben álló külföldi fejébe (persze magyarul) az igét. Vagy a 30 fokos recepción üldögélő, aki pillanatok alatt felnyársalná a vele szemben (jogosan) érdeklődő ügyfelet, aki a rá nehezedő nagy teher (ugyancsak 30 fok a négy fal között) hatására korábban emeli a hangját, mint kellene. Vagy a körforgalomban vagizó huszonéves, aki nem ismeri a saját korlátait, és még csak nem is látja a körülötte közlekedőket, a szomjas harmincas, aki délután ötkor közel hullarészegen támasztja az asztalt, mert nem számolt a hőségben hirtelen fogyasztott 4 sör hatásával, az összevissza beszélő barátod, aki egész délután nem bírt a neveden szólítani, a dühös háziasszony, aki kénytelen még 3 fokot emelni a konyha jelenlegi hőmérsékletén, mert a főzés hőátadással jár.
Bizony, mindenkinek (m)elege van. Mindenki nehezen viseli. Mindenki fő a saját levében. A nyár meg csak kacag kajánul odakint, és még legalább két napig nem tágít – mi emberek pedig (talán) nem öljük meg egymást addig.
Csak a virágok, odakint az erkélyen pihegő virágok várnak türelmesen a forró délután utáni hűsítő locsolásra. Meg a vigasztaló szavakra, hogy bírják ki. Nem bánom, kimegyek hozzájuk. Csendben hűvöset keresni.
Mondom, meleg van.
Ha tetszett a bejegyzés, gyere és csatlakozz a Facebook oldalamhoz, vagy iratkozz fel a hírlevélre. Mondd el a véleményedet, oszd meg a bejegyzést, ha tetszett a poszt, és olvasd el a többit is!
Kommentek
Kommenteléshez kérlek, jelentkezz be: