Az ember mindig olyan naiv. Hisz abban, hogy bizonyos dolgok megtörténte után az azzal összefüggő dolgok elkezdenek változni. Nem nagy dolgokra gondolok. Pl. amikor kevés zöldséget és gyümölcsöt eszel (pedig tudod, hogy egészségesebb lenne többet fogyasztani), bízol benne, hogy majd nyáron, a szezonban a sok finomság láttán többször választod majd a boltban, a zöldségesnél – mondjuk mindenféle műanyag helyett.
Vagy ilyen a torna, a mozgás, az új sportba kezdés (nálam): amikor végre ráérzel a mozgás örömére, tuti, hogy többet nem hagyod abba, ráadásul egyre jobban érzed magad a bőrödben – és a nadrágodban. (Áááá. Nem hagyod abba. Az újrakezdés végül is nem abbahagyás, csak kicsit hosszabb szünet.)
Vagy ilyen a nyaralás: amikor az ember végre kiszakad a hétköznapi mókuskerékből, és pár napra, jó esetben egy-két hétre elutazik (nem kell messzire) pihenni, akkor a visszatérés után megváltozik minden. Nem stresszel, sok időt tölt együtt, igazán odafigyel – ez bizonyára fenntartható a későbbiekben is.
Mondom, az ember naiv. Nem feltétlenül azért, mert hisz ezekben a dolgokban, hisz magában és másokban is, hanem mert elfelejt számolni a külső körülményekkel. A nyaralás utáni figyelem-program-kapcsolatfenntartás-pihenés egyveleg tudniillik már a megérkezés első percében dekoncentrálódik, átveszi helyét egy sokkal magasabb érdek: az én. (A munka még ennél is magasabb.) Nyaraláskor ugyanis az ember mindig a másikra van utalva – már ha nem akar összebarátkozni minden jöttmenttel, nem akar beszélgetni az általános “időjárás és honnan származol” kérdéskörökben, vagy ha éppen nem nagy társaságban utazik – utóbbi esetben viszont nyilván rájuk van utalva, tehát több másikra.
A hazatérés után azonban minden hirtelen, egyszerre visszatalál az eredeti helyére (a levetett zokni, a mosatlan ruhakupac és az összevadászott szuvenírek kivételével). Megkezdődik a munka, a szorongás, életre kel a magától megtelő határidőnapló, sorban állnak a rég nem látott barátok, a szüneteltetett vagy éppen befejezetlen feladatok, vár a napi főzés, a két éve esedékes festés, a kocsi lemosása, a hétvégi program, és két nap alatt már csak lebegő emlékké válik a pihentető nyaralás.
És ekkor az ember elkezd számolni. Elkezdi számolni a napokat, amelyeket újra a mókuskerékben kell töltenie, de amelyek végén ott áll kihívóan, kacsintva a következő évi feltöltődés, a változás lehetősége.
Mondom, az ember naiv. De lehet hogy hülye.
Kommentek
Kommenteléshez kérlek, jelentkezz be: