Vannak félelmetes könyvek. Nem azért, mert az ember lerágja olvasás közben a tíz körmét, vagy nem mer éjjel kibújni a takaró alól, hátha elkapja a főszereplő fenevad, hanem mert egyszerűen igazak. Vagy igazak lehetnek.
Amikor nekiálltam a Kártyavárnak, elsőre csak a híre vonzott. Aki ajánlotta, látta a könyvből készült sorozatot is, és – talán nem túlzás – rajongott érte. Engem érdekelt a politikai ármánykodás, a jó öreg brit parlament, és azt gondoltam, hogy az ajánló nem lőhet mellé. Hát nem.
A Kártyavár egy igazán félelmetes könyv. Egy választás és egy puccs története, fekete-fehéren, szorosan ölelve a média gyilkos erejét, az emberi kapzsiságot, a hatalomvágyat, az igazság utáni kutatás küzdelmét, a vágyat, a függést – az egész harc kártyalapokból gondosan felépített építményét, amit akár egy apró szellő is ledönthet, de ha biztos alapokból rakják ki, csak egy-egy darab esik ki belőle.
Azért félelmetes, mert az ember alapvetően (legalább is bizonyos korig) a jót feltételezi, és ha egy egészen kicsit is naiv, még bízik is. És nem akarja elhinni, hogy ebben a világban igenis létez(het)nek mindenféle titkot tudó mappák, hogy igenis van, amikor valaki mindig figyel, amikor a hatalomvágy minden tetten úgy söpör át, hogy nem számítanak az emberéletek. És hogy igenis, mindig, mindenki kavar mindenkivel, hogy a manipuláció kicsiben ugyanúgy működik, mint nagyban, és hogy vannak, akik semmitől sem riadnak vissza. És nem, nincs happy end.
Michael Dobbs kötete 1989-ben íródott, ezért is félelmetes. Nyilván, a gonosz nem a kétezres években kezdte bontogatni a szárnyait, de a könyv sztorija örök érvényű, és akár az egyiptomi fáraók korában is játszódhatna – a politikai csatározás születése nagyjából az első embercsoport összeverődésére datálható. A Kártyavár azonban nagyon mai. Nyilván a körülmények (miniszterelnök-választás, napilapok nyüzsgése, a modern London) is meghatározzák, hogy a történet napjainkban játszódik, de az alapvető emberi(?) cselekedetek hozzák még közelebb az olvasót.
Szeretnék végtelenül naiv lenni, hogy a Kártyavár trükkös könyv, és többek közt azért annyira hiteles, mert egy politikus írta (aki többek közt Margaret Tatcher, John Major és David Cameron tanácsadója is volt), de nem tudom elhessegetni a gondolatot, hogy a regény (az abban szereplők, az események, a helyszínek stb.) nem csak és kizárólag a fantázia szüleményei. Mindenesetre ettől vagy ezért is kiváló könyv. De ha valaha is akartam volna menetelni a hatalom felé, az elolvasása után biztos nem teszem meg. Vagy éppen azért mégis.
Kommentek
Kommenteléshez kérlek, jelentkezz be: