Ahogy a forró víz lassan mossa a bőrömet, mint egy új napra ébredés, söpör át rajtam az öröm. A forró víz lemossa a koszt, amit mások hagytak rajtam, nem fizikailag, a szavaikkal. Ahogy a gőzölgő kávé átjárja a bensőmet, ahogy nem akarom engedni ezt a pillanatot, ahogy várom, hogy este megpihenj mellettem, hogy búgjon a hangod, hogy álomba ringass, hogy érezzem, hogy itt vagy nekem. Melyikünkről szól? Hitetem magammal, hogy rólad, pedig csak önnön dicsfényemben igyekszem fürdeni, abban a dicsfényben, amit tőled kapok, amiért szépnek látsz, amiért csodálsz, amiért akkor is szeretsz, amikor én nem szeretem magam. Tükör vagy, jótékony fényvisszaverő, a határtalan kedvességeddel mindig elvarázsolsz, elviszel új utakra, elbűvölsz, hagyod, hogy a filozófiám végtelen utakat járjon be, beutazod velem a világot, féltve óvsz a felszálló repülőn, hagyod, hogy órákat olvassak önkívületben vasárnap délután, meghallgatod a titkaim, és akkor is ott vagy, amikor nem gondolsz rám. Most rólad szól. Mégis csak rólad. Te vagy ott. Mindig ott vagy. Örülök neked.
Kommentek
Kommenteléshez kérlek, jelentkezz be: