A hibás fantom

Fotó: maszi

Volt egy kis vitám a szolgáltatóval. Tömbházban lakóként lakásszövetkezethez tartozunk, rajtuk keresztül fut az összes általános költség, az ügyes-bajos hétköznapok. Kaptam aztán egy frankó tavalyi elszámoló levelet (áprilisban), hogy tartozást sikerült felhalmozni, harmincvalahányezer hátralékot. Mindez még hihető is lenne, ha nem csoportos beszedéssel fizetnék (értsd a megbízott akkor és úgy turkál a folyószámládban, amikor és ahogy akar). Évekre visszakeresett, általam pontosan vezetett befizetésekkel felszerelkezve mentem magyarázatot kérni. A hibás kolléganőről ott hallottam először. Szerettem volna találkozni vele, hogy egy kicsit beszélgessünk. “A kolléganő elfelejtette visszaállítani a túlfizetés utáni csökkentett díjat”. “A kolléganő a másik irodában van, valószínűleg ő lesz a hibás.” “Nem tudjuk, hogy történhetett, a kolléganő nincs bent.” “A kolléganő 4000 ember dolgait intézi, értse meg, hogy hibázhat.”

Én megértem. Én is foglalkozom adatokkal, emberekkel. Én is hibázom. Apukám meg mozdonyvezető, több tucat, járatonként olykor többszáz ember életére figyel nap mint nap. Ő is hibázhat. Ja, hogy ma kisiklottak? Értse meg, mindenki hibázhat.

Én nem a hibát vitatom. Én is hibázhatok. De vállalom a felelősséget (bár nem örülök neki, de ez van). Odaállok szépen az ügyfél elé, és bocsánatot kérek. (Ettől nem lesz meg a lelki üdvünk, de legalább felvállalom.) A szolgáltatónál lévő hibázó kollégát viszont nem találom. Mindig máshol van. (Az más kérdés, hogy végül ők is bocsánatot kértek, miután határozottan kiköveteltem – kiabálás és ordibálás és trágár szavak nélkül – egy elnézést  kérő levelet.) De azért az meglepett, hogy a hibás kolléganő végül nem is hibázott akkorát, mivel a víz fogyasztásánál éves szinten kb. 50 köbméterrel nőtt a fogyasztásunk. Ezt meg én nem jelentettem, ugye. Tehát én hibáztam.

Aztán számoltam. Kikeresve a precízen vezetett óraállásokat, a napokban újfent a szolgáltatóhoz járultam. (Megjegyzem: köszönöm a szüleimnek, hogy megtanítottak rá, vezessem az ilyen adatokat. Be kellett töltenem a bűvös harmincat, de legfőképpen önálló háztartást kellett vezetnem, hogy rájöjjek, milyen fontosat tanultam – értsd, ne bízz senkiben, főleg ne a szolgáltatóban!) És “mitadisten”, megint igazam lett, ráadásul kiderült, hogy a kolléganő rosszul vezette fel a diktált adatokat. (Most még csak harcias sem voltam, de bizonyára felismertek, mert a találkozásnál hátrahőköltek – pedig komolyan, korábban sem kiabáltam, nem ordibáltam, trágár szavakat sem használtam. Csak beszélgetni akartam.) Most nem akartam beszélgetni. Tudom, a hibás kolléganő valójában nem létezik. Ő a szolgáltató fantomja.