Sivatagi szegfű

Fotó: maszi

Van egy virágom, sivatagi szegfű. Illetve egy barátom azt mondja, annak hívják. Évek óta azzal szórakozik, hogy nem akar kinyílni. A virág. Pedig rendes kis virágzó három tő volt, amikor hozzám került, babusgattam, locsolgattam, egy nyarat gyönyörködtem benne, aztán eltettem télire pihenni. A következő nyáron szerintem megsértődött. Egyre kuszább volt, egyre élettelenebb. De azért én locsolgattam, szeretgettem, kérleltem is. Aztán eldöntöttem, mennie kell. Erre hozott egy virágot. Ő is érezte, hogy bajban van. Meg a jégeső is, ami a nyílás utáni nap végigtarolta az erkélyt és a növényeket – azon a nyáron újfent megsértődött. A következő évben is. Aztán engesztelésből újra hozott egy virágot. Aztán megint jött a jégeső. Tavaly ugyanez történt pepitában. Virág fel, jégeső elő, virág le. Amikor a napokban újfent virágozni kezdett, biztos voltam benne, hogy jön a jég. Mára azt is mondtak. De azért kitartunk. Azt hiszem, a sivatagi szegfűmmel nagyon ragaszkodunk egymáshoz. Olyan, akár az élet.