Ugyanazt gondoljuk róla. Amikor bőgő motorral próbál elhúzni a békésen, normál tempóban kocsikázó család mellett – már az utca végén halljuk, amikor szlalomozva kerülgeti a családi házas övezetben a cikkcakkban parkoló autókat, miközben telefonál, amikor nagymellénnyel, az utolsó utáni percben rakja ki az indexet, és hirtelen fordul balra kis ívben – éppen hogy nem érve el a zebrát (amin akkor haladsz át), amikor 3 helyre parkol, mert megteheti, amikor külön parkolóhelyet rendez magának a boltnál, mert csak 4 percre fut be, amikor a körforgalom előtt is nyomja a gázt, hogy hamarabb bejusson; amikor tolakodik, amikor mindenkinek beszól, amikor próbálja elhitetni (leginkább magával), hogy ő a jóisten.
A minap a belvárosban sétáltunk, amikor az ominózus eset megtörtént. Hirtelen 70-ből elegáns-vagánynak hitt balra kis ív, csak én éppen a zebrán vagyok, azért sikerült megtalálni a féket. Nem tetszik neki. Nekem sem. Szélvédőn keresztül néznénk farkasszemet, ha nem tennék finom, nőies megjegyzést “kösz, hogy nem ütsz el”. És akkor felbátorodik. Nyeregben érzi magát. Nem csak azért, mert legalább 20 centivel magasabb nálam, vagy mert kétszer olyan széles, de ő ül a BMW-ben, ő a menő, és ő siet – én csak a gyalogos vagyok. A szegény, megfélemlített gyalogos, remegve (kellene) átkelnem a két járda között, picire összehúzni magam (de csak annyira, hogy azért még meglásson), de leginkább gyorsan átszökellni, hogy fel ne tartóztassam őfelségét. “Mit nézel, mi nem tetszik?”
Hát barátom az nem tetszik, hogy a kisstílű feltűnési viszketegséged levágja a biztosítékot, mert nem tehetek róla, hogy nem ismered a kilométerórát, hogy nehéz megkülönböztetned az 50-et a 80-tól, hogy szerinted menő, ha összevissza rémisztgetheted az embereket a kiszámíthatatlanságoddal – mert ez szerinted vagány. Az nem tetszik, hogy érvényes a jogosítványod, hogy szerinted király dolog leszarni a szabályokat, hogy versenypályának nézed a belvárost, és az nem tetszik barátom, hogy van pofád kihajolni az ablakon. Az nem tetszik, hogy ellenkező esetben a zebráról ordibálnál vissza (már ha tudod, mi a gyaloglás), hogy a beszólásoddal azt hiszed megijesztesz, és azért nem szólok vissza, mert tekintélyt parancsoltál, és ettől el is kéne szégyellem magam. Tudod barátom, nagyon tévedsz. Azért nem szólok vissza, mert nem süllyedek a szintedre. De ha mégis szeretnél beszélni a mi kis konfliktusunkról, akkor tedd le a kocsidat (egy helyre), fizesd ki a parkolójegyet, légy gáláns és hívj meg egy kávéra, és akkor lehet nem leszel menő, de legalább embernek foglak tekinteni. És nem, nem a BMW-ddel van a bajom (vagy a Merciddel vagy az Audiddal vagy az Opeleddel vagy a szakadt csotrogányoddal), hanem a stílusoddal. És igen, én is vezetek, nem is akárhogy, de a kormány mögött nem menő vagyok, hanem sofőr.
Kommentek