maszi

Kitört a tavasz. Bringára pattanunk, tekerünk a napsütésben, lágy szellő simogatja a hátam, szembe nevet a nap, amíg húzunk előre. Harmadik utcán a népszerű cukrászda, bizony, a család együtt tölti a vasárnapot, szigorúan kocsival közlekedve – az út alatt még közelebb kerülnek egymáshoz a 2 négyzetméteren – innentől kezdve a kanyarban is autók egymásra tapadva,… Tovább »

Esőfüggönyön keresztül az autóba burkolózva beszélgetünk, reptéren búcsúzva-egymást ölelve nem tudunk elszakadni, csendben hallgatunk végig órákat – mert szükség van a másik közelségére, az időre, ami lassan, alattomosan sodor minket a térben, hogy aztán, amikor újra találkozunk, feledtesse a külön töltött perceket. Órákat, éveket. Filozofikus mélyletekig elmerülünk a közös világban, vagy éppen csak a sajátunkban,… Tovább »

Hétfőn elmentünk olvasni a gyerekekkel. Van egy olvasóklubunk – szeretünk szinte lehetetlen dolgokat életre hívni. Hiszünk benne. Szóval hétfőn elmentünk olvasni a gyerekekkel. Más gyerekeknek. Húsvéthétfőn – ugyanis a programot szervezőknek az a jópofa ötlet jutott az eszébe, hogy idén – két év után – nem rajzfilmet vetítenek, hanem meseolvasást szerveznek. Volt kis kuckós termünk,… Tovább »

Ma kaptam egy képeslapot a szüleimtől. Na jó, kimondom: az anyukámtól és az apukámtól. (Azért ez a variálás, mert mégiscsak gyerekes, hogy anyuka meg apuka, de hát gyerek vagyok még, az ő gyerekük és igenis büszke vagyok rá. Gyerekesen!) Húsvéti képeslap (3 utcányira laknak), a szokásos kellemes húsvéti ünnepeken kívül még annyi szerepelt benne, hogy… Tovább »

Álmos a reggel, a bágyadt napsütést csak az élénk szél fújja az arcunkra, ahogy a megállóban várunk, robog a busz előre, ébredezik a reggel, nő a  forgalom, tanszünet van, csak az indul, akinek tényleg mennie kell. És a feltartóztathatatlan öreglány. Hosszú hétvége volt, majdnem éhen haltunk, hiába a teli hűtő és az előrehozott, aprólékos bevásárlás,… Tovább »

Ülünk egy tárgyaláson, négy nő és egy férfi. A férfi beszél. Csak beszél. Okosakat mond, csak sokszor ismétel. Körmondatokban. Meleg van a teremben, vizet iszom, jéghideg vizet, csúszik le a torkomon a korty, akár a jéghegy csókja, arra figyelek, hogy mit mond, de csak-csak elkalandozom, nézem a három nőt, akik hol a papírral babrálnak, hol… Tovább »

Tulajdonképpen mindig egyedül vagyunk. Persze, a klasszikus első és utolsó pillanatban mindenképp, de azt hiszem, úgy igazán amúgy is. Utazáskor, munkába menet, ebédidőben, álmunkban, a fodrásznál – bármikor, ha valami történik velünk. Egyedül éljük meg, egyedül vagyunk. Egyedül birkózunk meg a problémákkal, egyedül vagyunk, amikor öröm ér minket – egyedül vagyunk, hiszen csak mi éljük… Tovább »

Van egy férfi. Itt ül mellettem. Néha elszalad, leül a dobgép mellé, a szerinte ízléses és működő minimáltechnót nyomja. (Örülök, hogy tömbházban lakunk, így legalább mindenki kap a kultúrából). A jobb oldali szomszéd pláne. Óriási a szerencséje, hogy alig lakik itt, bár ki tudja, eléggé vevő az öreg az újra, lehet nem fájna neki. Amúgy… Tovább »

Olyan különösek az emberek. Elfoglalva a saját ki világuk okozta luxussal, nem gondolva tovább a napokat. Ma különös, különleges emberekkel találkoztam, olyanokkal, akik a szívükkel látnak. Mélyen a szívedbe. És a fejedbe. De nem csak ezért különlegesek. Ülnek, néznek, lélegeznek, beszélnek, gondolkodnak, olyanok, mint bárki más. (Bárki más, értsd: a darwini elmélet szerint az ő… Tovább »

Nincs annál szebb, mint amikor egy új ismerkedés, találkozás, weboldal-készítés, blogírás, buszra felszállás, boltba, kávézóba érkezés esetén köszönünk – már akinek volt gyerekszobája, vagy ha az nem is, jóképességű szülője, aki jókor, jó helyen elmagyarázta, hogy illik kinyitni a szánkat (artikulálva), kiadni hangot (szavakká formálva, nem csak hümmögni), és a napszaknak vagy kornak megfelelően odaköszönni…. Tovább »