Bohóchal

Fotó: Miski Ádám

Kacsázik előttem a félretaposott magassarkújában, elhiszi, hogy szexi a zsírtól duzzadó, kilógó dereka a csípőnadrágból, nyáron baby-dollban flangál (a pasija is), állítólag trendi a szaggatott farmerja, ami nem csak előnytelen, de még szarul is néz ki, kikopott melegítőalsóban éhesen, nyűgösen várja a vacsorát, piszmogva öltözik, laposan hátrales, ha nem tetszik, amit fél füllel hall, ugrásra kész tigrisként acsarkodva figyel, ha közelebb jössz, mert biztosan bántani akarod. Fura elméletei vannak a világról, a birtoklásról, a kapcsolatról, heves fiatalságával még csak a jóindulatot sem feltételezi tőled, ha segíteni akarsz, én meg fázom, és éhes vagyok, cseppet sem köt le, hogy éppen miért mondja, amit akar, csak dőlnek a szájából a hangok, ha süket lennék, talán halnak képzelném. Bizonyára így pisloghat szembe egy apró bohóchal egy bálnát, de legalább neki annyi esze van, hogy elmenekül. Vagy el akar. Én nem mozdulok, hallgatom a lassan kígyózó mondatokat, próbálok figyelni az értelmére, hogy aztán hagyjam, hogy a magabiztos hülyeségével simán lenyomja a fejem a víz alá, a bálna több tízliter vízzel beszippantsa a bohóchalat. Gondolatok ezek, örvénylő, szippantó gondolatok, én meg egyre lejjebb kerülök, mintha valami tudatmodósítóval kevert műanyagot innék, legalábbis valami kusza álomban keresném a menekülést az ébredés felé.

De ébren vagyok.

Mindig is utáltam a falhoz állítást, amikor valaki, meggyőződve a saját igazáról, csak süketel, nem nyitja ki a szemét, nem lát a dolgok mögé, csak szajkózza, amit másoktól és a nagy megmondóktól hallott, ahelyett, hogy egyszer az életben elgondolkodna ki ő, és mit keres itt, vagy hogy miért is kapja azokat a visszajelzéseket. Azt hiszem ilyen az, amikor óriási társaságot építünk magunk köré, hányaveti, pökhendi módon dobálózunk a barátok számával, nem ismerjük be, hogy milyen megterhelő állandóan ugyanazt a hülyeséget hallgatni, csak hogy bizonyítsunk: bizony én is érek valamit, engem is befogadtak. Pedig a barátok kevesen vannak. Egy életben, ha találsz 2-4 igazán jó és kedves embert, aki feltétlen szeretettel áll ki melletted, aki a hangod rezdüléséből tudja, most bizony be kell tartani a három lépés távolságot, ha nem akar botrányt, kevés adatik. Jól lejáratott – és személy szerint kicsit nevetségesnek tartott – Coelho és Oravecz Nóra idézetekkel tudnék itt jönni: hol és merre vannak a barátok, és no lám, szárnyak nélkül vigyáznak rád – és még sorolhatnám, de pszichológiai és evolúciós meggyőződés ide vagy oda, a barátaink ott és akkor vannak, amikor ott kell legyenek. A többi csak a söpredék.