Reggeli első

Fotó: Mák Dóri

Csak 4 óra legyen, csak 4 óra. Ó, kérlek, bárcsak 4 óra lenne csak. Vagy inkább 3, akkor még nyugodtan elfordulhatok a másik oldalamra, jaj, olyan kényelmes volt így feküdni, a huzat hűvössége finoman körülöleli a lábamat, jó meleg a takaró a derekamnál, egy alig mozdulással arrébb fordulok, de csak egy kicsit, egész éjjel nem feküdtem ilyen jól, mint most, jó ez az álom, jó ez a pihenés, jaj, csak fel ne ébredjek! Csak 4 óra legyen még csak, akkor még büntetlenül alhatok vagy két órát. Két óra, kétszer hatvan perc! Vagy legyen 5, akkor is még egy kicsit pihenhetek. Csak 4 óra legyen, ne fél 6, akkor már fel is kelhetek, nem tudom mennyi az idő, talán kicsit ki kéne sandítanom, a beszűrődő fényekből úgyis csak látszik. Talán csak 4 óra van, csak kipihentnek érzem magam, az álomban töltött órák szépen elringattak, jaj, ugye 4 óra van még csak.

A telefon pittyeg, az ébresztőóra is rázendít. Nem lehet 4 óra. 6.15 van. Kelni kell.

Jó reggelt.